Az ici-pici pókkirályfi és a Színe-Váltó sárkány | Negyedik rész

Az ici-pici pókkirályfi és a Színe-Váltó sárkány | Negyedik rész

Térjünk vissza hát hőseinkhez. Az óriáslégynek annyi lett, köszönhetően Plinc Máh-T’ ezüsthálójának, Sámson pedig borzasztóan hálás volt apró megmentőjének. Megkérte, hogy csatlakozzon hozzá vacsorára, s közben elmesélte újdonsült nyolcszemű barátjának, mi járatban van errefelé. Annál a résznél viszont, hogy “királylány megmentése”, nem jutott tovább, mert Pókfölde trónjának örököse se szó se beszéd, hirtelen felugrott a fa törzsére, és szaladni kezdett felfelé – meg sem álltak apró lábai, míg el nem érte az égig érő fa tetejét. Ott aztán szusszant egyet, és körbenézett.

Pókként az emberek világában is minden óriási, itt fenn azonban a méretek olyan mértékben felfoghatatlanok nyolc szemével, hogy bele is szédül egy pillanatra. A távolban viszont, túl a mindenségen, a hatalmas fák tengerén, mintha füstöt látna. Ahol füst van, ott tűz is van.. és hát ekkora füst jó nagy tüzet jelent, amit valami hatalmas lény képes csak előidézni – mondjuk egy sárkány. És nem pont egy sárkányt keres céltudatos hősünk? De bizony, Sámson egy sárkányról beszélt. Igen ám, de hogy jut el oda?

Észre vesz ekkor néhány legyet a levegőben. Abból a hatalmas fajtából valók, amit odalent elejtett. Kilövelli magasba hálóját, s felmászik a mit sem sejtő zöngicsélő förmedvény hátára, majd mint apró gyermek egy elefánton, elhelyezkedik. Nem kell sokat várnia, míg a dinnyényi légy egy tehén méretével büszkélkedő madárka szájában landol. Plinc persze már a madár fején pihen ekkor – eltelik pár óra, míg a nem is olyan kismadár egy határozottan nagy sasmadár zsákmánya lesz, s ekkor az ici-pici pókkirályfi nekikezd új hátasa körbehálózásának. Az ezüstfonalak nemsokára körülölelik a nagy testet, míg végül hősünk kezébe-avagy lábába – kerül a gyeplő, s az irányítás. Hiába rángatózik a sas, nem szabadul – engedelmes hátasként követi a kis pók utasításait, aki a füst felé kormányozza őt.

Mikor odaértek az emberi mértékkel mezőnyi tisztáshoz, ahol a tükörsima tó pihent, a közepén a gigászi kör alakú vízeséssel, egy fa tetején kipányvázta nem mindennapi hátasát pókunk, és leereszkedett a sárkány barlangjába ezüstfonalán.

Ahogy egyre lejjebb és lejjebb jutott, a fény ereje csökkent, s lassacskán már csak alakokat lehetett kivenni a mélységben. Volt ott egy szinte mozdulatlan hegyként tornyosuló sötét test, három roppant méretű fejjel, és valahol a háta mögött egy aprónak tűnő foltocska mocorgott. Plinc úgy gondolta, Lille lesz az, az elrabolt királylány.

A pók földet ért, kihúzta magát, hogy nagyobbnak tűnjön – valljuk be, egy óriás-világ hatalmas sárkánya mellett ez nem sokat segített -, majd elkiáltotta magát:

“Üdvözöllek beste sárkány! A nevem Plinc Máh-T’, én vagyok az Icike-Picike Pókkirályság, Máh-hon, trónjának örököse. Azért jöttem, hogy megküzdjek veled, és kiszabadítsam az Üveghegy melletti királyság királyának legfiatalabb lányát, Lille királylányt, kit galád mód elraboltál, s fogva tartasz! Készen állsz a küzdelemre, óh mondd, gyíkok legzsarnokabbika?”

FOLYT. KÖV.

Harmadik rész
Második rész
Első rész

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Back To Top