Ez egy szigorúan amatőr (mondhatni rajongói, bár ez a szó talán túlzás) kezdeményezés, az eredeti mű szerzője és címe:
Angela Fish: Ben and the Spider Prince,
megjelent 2019 májusában a Troubador Publishing Ltd. gondozásában
ISBN 9781838599577
Minden jog ésatöbbi a szerző tulajdona. A bejegyzésből nem származik semminemű bevételem. A fordítás kizárólagos célja, hogy azok is megismerhessék a történetet (amely a cím alapján kapcsolódik a saját mesémhez), akik nem rendelkeznek a kellő nyelvtudással, hogy eredetiben olvassák el és fordítsák le gyermekeiknek a mesét – vagy csak nem szánnának rá annyi időt/energiát. Nem is beszélve annak erős esélyéről, hogy nem hallottak még ennek a könyvnek a létezéséről sem…
Lox újra segítséget kér
Február utolsó napja volt – havazott. Bence a hátsó kertet nézte szobája ablakából: látni lehetett a madáretetőben magokat csipkedő verebeket. Általában jókat nevetett azon, hogyan taszigálják egymást arrébb, de ma szomorú volt. Nagymamája, aki náluk lakott, kórházba került – megbotlott a lépcsőn, és eltört a lába. Már 9 hét eltelt, és borzasztóan hiányzott neki.
Hirtelen bevillant neki őszi kalandja: A szarkák ellopták és összetörték a pókok királyságába vezető varázskaput – ami nem mellessleg a kertjük végében húzódó sövény alatt rejtőzött mindezidáig. Bence legjobb barátjával, Jankával segített Loxnak (a királyság őrzőjének) megtalálni az elveszett darabkákat. Jó nagy bajba keveredtek amiért egyedül mentek be az erdőbe – Bence meg is sérült a kaland során. De ez már mind annyira távolinak tűnik most, mintha meg sem történt volna. Biztos volt benne, hogy Nagyi jóval többet tud a kertben történő furcsa dolgokról, és nagyon szeretett volna már beszélni vele. Ekkor kaparászást hallott az ajtaján – kinyitotta, és foltos kiskutyája, Spuri roncsolt be rajta.
“Szia Spuri!” – símogatta meg a kutya fejét – “Hát te meg mit csinálsz itt?”. Spuri válaszként erőteljes farkcsóválásba kezdett.
“Jó reggelt, álomszuszék!” – a kutyus után
Bence anyukája is bejött a szobába – “Most hívtak a kórházból: Nagyit holnap hazaengedik! Janka anyukája megengedte, hogy náluk maradj, amíg mi apával elszaladunk érte. Rendben?”
“Szuper!” – csapta össze Bence két tenyerét, amit Spuri egy hangos vakkantással kommentált.
Másnap Apa átdobta Bencét Jankáékhoz. Még mindig volt min aggódnia: Anya szerint Nagyinak még sok pihenésre van szüksége, és még egy darabig biztos nem fog tudni rendesen járni.
“Nyugi,” – mondta neki Janka – “a nagyid biztos se perc alatt rendben lesz, olyan egészséges, mint a hal.'”
“Mint a hal? Ez meg mit akar jelenteni? Mitől egészséges egy hal? Úszik a vízben, de aztán kifogják. Ez biztos nem túl egészséges neki!”
“Jó, ebben igazad van. De ha belegondolsz: láttál már náthás halat? Pedig a hideg vízben úszik egy szál pikkelyben!”
“Rendben okostojás, szerintem most inkább ne menjünk ebbe bele.”
“Sajnálom, Bence…. Akkor… legjobb barátok?”
“Legjobb barátok! És én is sajnálom.” válaszolt Bence békülékenyen.
Kettőkor Apa jött érte. Bence annyira izgult, hogy mikor hazaértek, meg sem várta hogy megálljon az autó, már nyitotta is a kocsi ajtaját és kiugrott, hogy berohanjon a házba.
“Nagyi!! Nagyi hol vagy?” kiáltotta.
“A kedvenc hintaszékemben.” jött a válasz.
“Annyira jó, hogy végre itthon vagy.” – ölelte át Bence nagyanyját – “Valami nagyon fontosról szeretnék veled beszélni!”
“Én is örülök, hogy látlak, drágám.” -simogatta meg Bence hátát Nagyi. “Ma még egy kicsit gyengének érzem magam, de holnap… beszélgethetnénk egy nagyot. Van egy-két dolog, amit tudnod kell.” kacsintott unokájára.
“Úgy érted, néhány szigorúan titkos dolog?” ámult el Bence.
“Talán, Bence, talán!”
Bence azt hitte, egy szemhunyásnyit sem fog tudni aludni, annyi minden járt a fejében, de nem sokkal azután, hogy anya lekapcsolta nála a lámpát, elnyomta az álom.
Alighogy a világosság el kezdett mászni felfele a függönyön, felriadt valamire. Mintha valaki a nevén szólította volna. Felült az ágyban szemét dörzsölve, és körbenézett. Sehol senki. Megint hallotta a hangot – mintha az ablak közeléből jönne. Kiugrott gyorsan az ágyból, és széthúzta a függönyöket. Majdnem orra esett meglepetésében: Lox várt rá odakinn. Óvatosan kinyitotta résnyire az ablakot, hogy beengedje a pókocskát.
“Lox, te meg hogy kerülsz ide?” Lehajolt, és igyekezett nagyon halkan beszélni, nehogy megsüketítse a parányi vendéget. “Azt hittem, soha többé nem látlak!”
Lox felnézett a számára óriásnak tűnő barátjára, és torka szakadtából üvöltött, hogy Bence egyáltalán meghallja a hangját.
“Én sokszor láttalak, mióta megtaláltad az átjáró szétszórt darabkáit, de te nem vehettél észre – elrejtőztem, mert nagyon sok ember volt mindig körülötted. Most sem igazán kéne előbújnom, mert iszonyatosan hideg van nekem, de szükségem van a segítségedre… Megint.”
“Ohh, Lox – mi történt?” Bence nem tudta hirtelen, hova tegye ezt az egészet – még elég erősen élt benne az előző kaland emléke, hogy mennyire félt, amikor elvesztek Jankával az erdőben.”
” A Pókkirálynő és a Pókvarázsló is módfelett hálásak neked, amiért segítettél az átjáróval, de most egy még nagyobb veszedelemmel kell szembenéznünk, ezért küldtek hozzád, ezért tettem meg ezt a hosszú utat, hogy beszéljek veled.” Bence látta, hogy Lox minden tagjában reszket, szinte összeesik a fáradtságtól. Nem húzta tovább hát az időt:
“Miről van szó? Tudod, hogy segítek, amiben csak tudok!”
Folytatás -> | 2. darabka
