Az ici-pici pókkirályfi és a Színe-Váltó sárkány | Hatodik rész

Az ici-pici pókkirályfi és a Színe-Váltó sárkány | Hatodik rész

A kis Plinc elmesélte rendre mi történt: hogyan szerzett hátast, hogyan találta meg a sárkányt, s hívta viadalra, hogyan ejtette a beste szárnyas pikkelyest foglyul, aztán.. kénytelen-kelletlen azt is elmesélte, hogy a sárkány hogyan futamította őt meg, mert a történet eléggé sántított volna ezek nélkül a részletek nélkül, meg aztán.. segítségre volt szüksége, és ha nem mondja el, mivel is állnak pontosan szemben, akkor hogyan tovább?

Egy szó mint száz, Sámson figyelmesen hallgatta a hős pók előadását, és szöget ütött a fejébe egy gondolat – Plinc hálója nem egyszerű pókfonál. Megvizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy a kellő anyagok hozzáadásával olyan hálót fog tudni szőni a bátor nyolclábú, ami rugalmas és ellenálló, akár az acél, sokkal jobban bírja a meleget, és talán ha ezzel az anyaggal hálózza be a szörnyet – az többé nem fog királylányokat rabolni…

Neki is látott hát: kotyvasztott. Öntögette egymásba a különböző fiolákból a furcsábbnál is furcsább löttyöket, néha felhevítve a tábortűz fölé akasztott aprócska bográcsban, néha vegyítve különböző porrá aprított és őrölt anyagokkal, míg egyszercsak rendkívül elégedett fejet vágva a magasba emelt egy kis tégelyt: “Elkészült!” Plincnek meg kellett mártóznia benne, és várni egy picit, amíg teste magába szívja, aztán uccu neki, irány föl a fán, meg sem állt a sárkány rejtekéig.

Eközben Lille összeszedte magát: a romokból újratákolta hajlékát, de úgy döntött, most a nagyobb sziklák mögötti védettebb helyen állítja fel. Így aztán ha az – éppen ezüst színben pompázó – óriásgyík újra tombolni kezdene, nagyobb eséllyel éli túl a pusztítást.

Pókunk leereszkedett immár másodszor a tó közepén megbúvó barlangba, az ezüsten csillogó robosztus test elé állt, és ismét belefogott mondókájába:

“Üdvözöllek gaz sárkány! A nevem Plinc Máh-T’, én vagyok az Icike-Picike Pókkirályság, Máh-hon, trónjának örököse. Azért jöttem, hogy megküzdjek veled, és kiszabadítsam az Üveghegy melletti királyság királyának legfiatalabb lányát, Lille királylányt, kit galád mód elraboltál, s fogva tartasz! Készen állsz a küzdelemre, óh mondd, gyíkok legzsarnokabbika?”

És a sárkány, bármily meglepő a most következő fordulat: aludt tovább.

Mivel Plinc továbbra sem tudta ezt mire vélni – arcátlan gyalázat ez az illetlenség, a párbajkódex földbe tiprása: nem válaszolni a kihívásra -, megismételte az utolsó mondatot, biztos, ami biztos.

“Készen állsz a küzdelemre, óh mondd, gyíkok legzsarnokabbika?”

És amikor erre sem érkezett válasz, támadásba lendült: szőtte fáradhatatlan cikázva acélos hálóját, foglyul ejtve a rugalmas, de erős szálakkal a hatalmas szárnyas-hüllőt. A Színe Váltó Sárkány azon kapta magát, hogy alig kap levegőt, és mozdulni sem tud, ráadásul épphogy csak elaludt, és máris felverték – rettentő dühbe gurult. Okádta magából a tüzet, de nem ért el vele rögvest szabadulást, csupán felhevült tőle a fémszál, és szép lassan égetni kezdte testét. Hogy fájdalmát enyhítse, jobb szélső fejét kicsit kimozgatva a szorításból – fagyasztó lehelletével lehűtötte felforrósodott börtönét, és nem adta fel! Ismét tüzet okádott, majd fagyasztott, újra és újra, mígnem a szálak erejüket vesztve törtek semmivé, ahogy egy végső tűzcsóvával szilánkokra robbantotta kelepcéjét.

A robbanás ereje a kis pókot – csakúgy, mint legutóbb – a levegőbe röpítette, s ő meg sem állt Sámson táboráig – arra az igen ésszerű következtetésre jutva, hogy “ez nem jött össze, új terv kell”….

Ötödik rész
Negyedik rész
Harmadik rész
Második rész
Első rész

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top