Sámson bátran ült. Igen, mióta az az óriás-légy ráröppent az ebédjére, ahhoz is bátorság kellett, hogy megüljön a fenekén Plincre várva, és ne rohanjon hanyatt-homlok csapot-papot otthagyva minél messzebre. De ő bátran ült, és várt. Meg persze főzött és evett. Amíg volt miből. Aztán már csak bátran ült és várt. Meg persze egy idő után picit éhezett is. Sőt… ebben a nagyon bátor ülésben és várásban egyre jobban és jobban megéhezett. De ő ezzel az éhséggel is szembenézett, tudta, hogy hálószövő-szövetségese számít rá! Csak ült bátran, várt, és szembenézett az éhséggel… egy darabig. Igazság szerint egy órán át ha bírta, aztán feladta, és élel
Bence és a pókkirályfi | 3. darabka (fordítás-részlet)
“Emlékszel még arra, amit tavaly meséltem neked a pókok világába vezető átjáróról és a szarkákról? “Nagyi bólintott. “Nos… azt nem én találtam ki. Mármint, senki sem találta ki, mert tényleg megtörtént! Nem tudom, hogy hogyan, de egyszer elaludtam a kertben, és amikor magamhoz tértem, akkora voltam, mint egy… mint egy pók… Ugye hiszel nekem?”
Nagymamája megsimogatta Bence vállát. “Persze, hogy hiszek neked. Pontosan tudom, hogy mi történt.”