Bence most a homlokát ráncolja – egyértelmű, hogy valami zavarja. „De ha te vagy most a Titok Őrzője, akkor hogyan mentem én össze tavaly? És miért tartottad meg magadnak ilyen sokáig? Miért nem adtad tovább anyának?” Nagyi rámosolygott. „A fiatalúr tele van kérdésekkel, ugye?
Bence és a pókkirályfi | 3. darabka (fordítás-részlet)
„Emlékszel még arra, amit tavaly meséltem neked a pókok világába vezető átjáróról és a szarkákról? „Nagyi bólintott. „Nos… azt nem én találtam ki. Mármint, senki sem találta ki, mert tényleg megtörtént! Nem tudom, hogy hogyan, de egyszer elaludtam a kertben, és amikor magamhoz tértem, akkora voltam, mint egy… mint egy pók… Ugye hiszel nekem?”
Nagymamája megsimogatta Bence vállát. „Persze, hogy hiszek neked. Pontosan tudom, hogy mi történt.”
Bence és a pókkirályfi | 2. darabka (fordítás-részlet)
„A pókkirályfiról van szó…” Lox idegesen rohangált fel-alá az ablakpárkányon. „Nagyon beteg! A varázsló már szinte mindent megpróbált, de semmi nem segített. Egyetlen főzet maradt, ami még beválhat, de a hozzávalóit borzasztó nehéz beszerezni. Ha frissek az összetevők, akkor sokkal gyorsabban fejti ki gyógyító hatását – persze ha van szárított belőle, az is megteszi. A varázsló félretett néhány ilyen szárított hozzávalót, de… mind eltűnt. Ellopták.”
Bence és a pókkirályfi | 1. darabka (fordítás-részlet)
Február utolsó napja volt – havazott. Bence a hátsó kertet nézte szobája ablakából: látni lehetett a madáretetőben magokat csipkedő verebeket. Általában jókat nevetett azon, hogyan taszigálják egymást arrébb, de ma szomorú volt. Nagymamája, aki náluk lakott, kórházba került – megbotlott a lépcsőn, és eltört a lába. Már 9 hét eltelt, és borzasztóan hiányzott neki.